A brit Tesco, házhozszállításban részt vevő sofőrjei közül többen lebuktak, hogy "mű baleseteket" idéztek elő annak érdekében, hogy a sértettek kártérítést tudjanak kicsikarni a cégből - írja a Retail Gazette a Sunday Times nyomán.
Tavaly novemberben elmúltak azok az idők, amikor az élelmiszerek áremelkedése meghaladta a teljes hazai inflációét, és év végére elértük azt is, hogy a szupermarketek, diszkontok teljes kínálatának árát se az élelmiszerek húzzák felfelé.
Az Egyesült Királyság mesterséges intelligencia alapú arcfelismerést tervez az alkoholárusításhoz a szupermarketekben, hogy egyszerűsítse a vásárlók életkorának ellenőrzését - írta meg a Grocery Gazette.
Az Aldi megnyerte a brit legfelsőbb bíróságon azt a védjegypert, amelyet a Thatchers nevű italgyártó indított a diszkont ellen. A vád az volt, hogy a diszkont lemásolta az egyik terméküket, egy almabort - írja a Retail Gazette.
Január 1-én a kiskereskedelmi láncok zárva tartanak, de szilveszter estére 31-én még be lehet vásárolni, ha csak korlátozott ideig is.
Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel.
A Spar üzleteiben december 24-én - az Interspar hipermarketeket és egyes bevásárlóközpontokban lévő Spar és City Spar szupermarketeket kivéve - zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét - közölte az áruházlánc.
Egy korábbi autószalon átalakításával nyílt meg a főváros XV. kerületében, Rákospalotán a legújabb Spar. Az üzlet átalakítása 1,35 milliárd forintból valósult meg - írja a Magyar Építők.
Bár az élelmiszerek inflációja még mindig meghaladja a teljes magyar áremelkedés ütemét, az üzletek átlagos drágulása - amit az emberek a leginkább éreznek a pénztárcájukon - már szépen belesimult a nagy átlagba. Ebben benne van a háztartási termékek, piperék, de a boltban vásárolt alkohol árának változása is.
A Sainsbury's 22 000 ideiglenes munkavállalót toboroz a karácsonyi időszakra, ami 22%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest - írta az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A Spar Group bejelentette, hogy el kívánja adni lengyelországi üzletágát, mindössze négy évvel azután, hogy átvette a Piotr i Paweł lengyel szupermarketlánc hálózatát. A cég ez idő alatt nem tudott nyereséges évet zárni - írja a Notes from Poland.
A világon először az osztrák boltok polcain kezdenek el 3D-nyomtatott élelmiszert árulni, mégpedig vegán lazac formájában – számol be a hírről a iflscience.com.
Kína legnagyobb sógyártója pénteken felszólította az embereket, hogy ne vásároljanak pánikszerűen sót, miután Japán előző nap megkezdte a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését, annak ellenére, hogy Peking határozottan ellenezte ezt.
Egy új-zélandi szupermarket kísérletezik azzal, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új recepteket ajánljon az alkalmazást használó vásárlóinak. A számításba azonban egy apró hiba csúszott, ugyanis az alkalmazás kifejezetten érdekes és szokatlan recepteket ajánlott, mint például a halálos klórgáz – számolt be róla a The Guardian.
200 forint közelébe zuhantak a dinnyeárak az élelmiszerdiszkontokban - írja az Infostart.
Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója bírálta a Bank of Englandet, amiért az igazságtalanul a szupermarketeket okolja az Egyesült Királyság tartósan magas inflációjáért. Erre azután került sor, hogy Andrew Bailey jegybankelnök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az élelmiszerárak inflációja nem csökken olyan gyorsan, mint a globális nyersanyagárak, írja a Reuters.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.