Szerda délután fél három magasságában több lövés érte Robert Fico szlovák miniszterelnököt, miután a kihelyezett kormányülés előtt várakozókkal találkozott. A kormányfő állapotáról egyelőre ellentétes információk érkeznek, egyes források arról számoltak be, hogy már túl van az életveszélyen, mások szerint a következő órák még kritikusak lehetnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 10:30-kor ismerteti a kormány legújabb ülését.
Csütörtökön délelőtt ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő, ahol ismertetik a kabinet legfrissebb döntéseit.
Lengyelország és Finnország eredetileg tartózkodott a természet-helyreállítási törvény ügyében, most viszont heves, vétózással fenyegető tiltakozásba kezdtek az Európai Unió Tanácsában. Mivel Magyarország márciusban már jelezte tiltakozását, a törvény sorsa továbbra is bizonytalan, de még egy ország jóváhagyásával már uniós direktívává válhat.
Megalakult kedden Portugáliában Luís Montenegro miniszterelnök kisebbségi kormánya.
Az izraeli kormány egyhangúlag elutasítja a palesztin állam egyoldalú nemzetközi elismerését - döntöttek a kormány vasárnapi ülésén.
Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai, most a talajszilárdítási és cölöpelhelyezési feladatok zajlanak, és év végéig reális az első beton öntése is a jövő márciusra tervezett dátum helyett - jelezte kedden a sopronbánfalvai kihelyezett kormányülés szünetében Szijjártó Péter egy Facebook-videóban. A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy telefonon tárgyalt nemrég Alekszej Lihacsovval, az orosz Roszatom vezérigazgatójával, aki hamarosan ismét hazánkba látogat, hogy áttekintsék a folyamat állását és az ahhoz kapcsolódó jogi ügyeket. Szijjártó azt is jelezte, hogy április körül kezdődhet meg a reaktortartály gyártási folyamata Oroszországban, míg a szintén nagyon fontos olvadékcsapda áprilisra vagy májusra el is fog készülni.
Kövér László házelnök ellenzéki kezdeményezésre összehívta az Országgyűlés rendkívüli ülését, hogy döntsenek Svédország NATO-csatlakozásáról, de a kormánypártiak távolmaradása miatt az ülés várhatóan nem lesz határozatképes - jelentette az Index.
"Elkezdődött a háromnapos kormányülés Sopronbánfalván.” - ezzel a címmel tett ki egy fotóalbumot a Facebookra Orbán Viktor.
A kormány a jövő héten Sopronbánfalván tartja kihelyezett ülését, ahol többek között az EU-csúcson elért megállapodások és a közelgő választások is napirendre kerülhetnek - számolt be az Index.
A kormányülésen szó volt az újszülöttek SMA-szűrőprogramjának folytatásáról, valamint a pedagógusok béremelésének folytatásáról. A csütörtöki rendkívüli uniós értékelésénél a kormány arra jutott, hogy zsarolják Magyarországot az ukrajnai támogatások ügyében, ezért azt mondta, hogy nem biztos a kormány abban, hogy Brüsszelben megállapodásra jutnak. Végül a tájékoztató alatt Orbán Viktor is megszavazta a döntést, amelyről Gulyás Gergelyt is többen kérdezték. A miniszter a még befagyasztott 20,5 milliárd eurónyi kohéziós és helyreállítási forrásnál nem látja, hogy a folyamatos tárgyalásokkal közelebb kerültek volna a feloldáshoz. A bejelentésekre akkor kerül sor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök a feszült hangulatú rendkívüli uniós csúcson vesz részt. A tájékoztatót a Portfolio élőben közvetítette.
Béremelés jöhet az államigazgatásban is, miközben a kormány 10-15 százalék közötti béremelkedést vár a nemzetgazdaság egészében. Februártól a pedagógusok, áprilistól az egészségügyi dolgozók is emelt béreket kapnak. Az Európai Bizottsággal a magyar forrásokról zajló tárgyalások vörös vonalhoz érkeztek, mert a gyermekvédelmi törvényt nem módosítaná a kormányt. Ez kérdésessé teszi a még befagyasztott 20,5 milliárd eurónyi uniós forrás sorsát. A kormány kész megszavazni az Ukrajnának folyósítandó EU-támogatásokat, de csak feltételekkel. A svéd NATO-csatlakozáshoz pedig kapcsolatfelvételt várnak a stockholmi vezetéstől.
A horvát kormányfő menesztette a gazdasági minisztert és tanácsadóját, miután korrupciós ügybe keveredtek. A miniszter tanácsadója állami hirdetéseket ígért egy tévének, de a bevétel felét magának követelte - írta meg az index.hu.
A HVG szúrta ki, hogy a tegnapi illetve a mai rendkívüli ülés után csütörtökön is összeülhet a törvényhozás Kocsis Máté javaslata alapján.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a novemberi nyugdíjemelés részleteit a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Viktor délelőtt jelentette be, hogy a nyugdíjasok közel félhavi nyugdíj-kiegészítést kapnak.
Vlagyimir Putyin elnök sürgette kormányát és az orosz olajtermelőket, hogy közösen oldják meg az üzemanyag-ellátással és az olajárakkal kapcsolatos kérdéseket, kevesebb mint egy héttel azután, hogy a kabinet váratlanul benzin- és dízelolajexporttilalmat rendelt el.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.