Több mint 74%-kal 3642 milliárd forintra emelkedett tavaly az Eximbank mérlegfőösszege, a bank hitelállománya pedig 50%-os bővüléssel megközelítette a 2500 milliárd forintot – derül ki a frissen közzétett beszámolókból.
Mintegy 5 milliárd dollárnyi jelzáloghitelt értékesít a kereskedelmiingatlan-hitelei miatt idén év elején bajba került New York Community Bancorp a JP Morgannek, a tavaly csődbe ment Signature Bank 700 millió dollárnyi ingatlanhitele pedig a Morgan Stanleyhez kerülhet át – írja a Reuters.
Az egy évvel korábbi 882 millió eurónál alacsonyabb, 506 millió eurós nyereséget ért el az első negyedévben a KBC, a nemzetközi piacok 146 millió eurós nyereségéből 50 milliót hozott a magyar tevékenység. Rendkívüli osztalékot fizet a belga pénzügyi csoport: 280 millió eurónyi többlettőkéjéből részvényenként 0,7 eurós osztalék kifizetéséről döntött, amire május 29-én kerülhet sor.
Több mint 400 érdeklődő részvételével rendezte meg a Portfolio kedden immár tizenhét éves múltra visszatekintő Hitelezés konferenciáját. A szakmai közönség mobiltelefonos szavazással fejtette ki véleményét a bankszektor és a hazai hitelpiac jelenlegi helyzetéről, illetve kilátásairól, e szavazás eredményeit foglaljuk most össze.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 29%-kal növelte első negyedéves nettó nyereségét a német Commerzbank, így az elmúlt évtized legerősebb negyedéves eredményét sikerült elérnie, és megemelte az egész évre vonatkozó nettó kamatbevétel kilátásait is.
Romlott Közép- és Kelet-Európában a vállalati szektor fizetőképességi helyzete 2023-ban. Kilenc országban emelkedett, Magyarországon két és félszeresése nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma. A régió gazdasági potenciálját várhatóan 2024-ben sem sikerül majd kiaknázni – állapította meg a Coface hitelbiztosító elemzése.
Kedden tartotta Hitelezés 2024 konferenciáját a Portfolio, amely hagyományosan az év egyik legnagyobb bankszakmai eseménye. Idén bizakodó banki felsővezetők, innovációkban bízó hitelpiaci szakértők és borúlátó makroelemzők mondták el véleményüket hitelpiaci és gazdasági kilátásainkról. A rendezvényről ebben a cikkünkben élőben tudósítottunk.
Nagy lesz a jelentősége az előttünk álló 3-6 hónapnak, hogy ne rontsuk el a gazdasági és hitelpiaci kilábalást, és végre hagyjuk magunk mögött az utóbbi öt nehéz évet – értettek egyet a banki vezérigazgatók és vezérigazgató-helyettesek a Portfolio keddi Hitelezés 2024 konferenciáján. A bankok nyereségéről, hitelpiaci kilátásairól és a mesterséges intelligencia használatáról is szó volt a délelőtti beszélgetésben.
A bankszektor nemcsak alkalmazkodik a környezeti kihívásokhoz, hanem a lehetőségeihez mérten még alakítja is azokat, az erős versenyhelyzet pedig magas ügyfélélményt biztosító megoldásokra ösztönzi a szereplőket – mondja Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, akit a bank keddi közgyűlésének a döntéseiről, a hitelpiac kilátásairól, a társaság innovációiról és további növekedési terveiről is kérdeztünk.
A bankrendszer kész a hitelezésre, a képessége és a készsége is megvan erre. Összességében pozitív a kép a vállalati hitelpiacon, a kiskereskedelem bővülése, az új autók eladásának növekedése, a jegybanki alapkamat csökkenése, a reálbérek növekedése be fog gyűrűzni a vállalati oldalon, a vállalati hitelkereslet nőni fog - fejtette ki Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese Hitelezés 2024 konferenciánkon.
A gazdaság újraindult, a hitelezés élénkül, a betétek növekednek – ezzel az örömteli címmel tartotta előadását a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján, rámutatva a hitelpiaci kilábalás idei kockázataira is. Kiemelte: az osztalékbevételek és a babaváró hitelhez kapcsolódó átértékelés nélkül 11% alatt volt tavaly a bankszektor tőkearányos megtérülése, amiért kevés befektető kapkodna.
Az a forrás, amit az EU Magyarország számára biztosít, az újra és újra kihelyezhető a gazdasági szereplők számára. A közeljövőben újabb program érkezik, ami nagy hírt vert az elmúlt hetekben - jelentette ki Sipos-Tompa Levente. Az MFB elnök-vezérigazgatója Hitelezés 2024 konferenciánkon tartott előadásában az uniós források hitelezésbe való átültetéséről, az Otthonteremtési Hitelprogramról és a KKV Technológia Plusz Hitelprogramról is beszélt.
Komoly növekedési tartalékai vannak a magyar hitelpiacnak, hiszen a sereghajtók között vagyunk a GDP-arányos hitelpenetráció szempontjából az Európai Unióban – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Portfolio keddi Hitelezés 2024 konferenciáján tartott előadásában. A mögöttes okok között említette, hogy a lakosság egy része ódzkodik a hitelfelvételtől, és azt is, hogy a hitelezett vállalatok köre alig változik. Az első félév végére 6,75 - 7,00 százalékra várja az alapkamatot az MNB.
Mindenki azt szeretné, ha a pénze biztonságban lenne, ugyanakkor bankjuk megválasztása előtt kevesen nézik át részletesen az annak pénzügyi helyzetére vonatkozó nyilvános információkat. A bankszámlákon lévő pénzek, illetve a bankban elhelyezett megtakarítások biztonságosságát számos eszköz támogatja, amelyek közül az egyik legfontosabb a bankfelügyeleti hatóság szerepe. Nem mindegy azonban, hogy a bankfelügyeleti szerepkört milyen eszközökkel és módszerekkel látják el. A legjobb technikák kifejlesztését és összegzését ezért a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság végzi, amely a 70-es évek óta felelős a globálisan alkalmazandó bankszabályozási és bankfelügyeleti elvek kidolgozásáért. Idén áprilisban a Bizottság az 50 éves fennállásának alkalmából továbbfejlesztette ezeket az alapelveket, ami remélhetőleg tovább erősíti majd a pénzügyi rendszerek biztonságos működését.
A 7,3%-os önkéntes THM-plafon januári bevezetését követő nagy januári kamatcsökkentések után februárban már csak három bank csökkentette tovább lakáshitelkamatát, azóta pedig már ennyi sem. Sőt, elvétve, de már kamatemelések is előfordultak az elmúlt két hétben. Megnéztük, mit kínálnak május közepén a bankok a lakáshitelt felvevőknek.
35. születésnapját ünnepli a Magyar Bankszövetség, az ez alkalomból rendezett nemzetközi konferencián Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági növekedés inkluzitivitásának, Virág Barnabás MNB-alelnök a hitelpenetráció növelésének a szükségességét hangsúlyozta. A hitelpiac aktuális helyzetéről és jövőjéről szól a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciája is jövő kedden, még nem késő regisztrálni a szakmai eseményre.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.