Az amerikai adóhatóságnak nem tetszik, hogy a szupergazdagok vállalati magángépekkel repkednek, és közben igénybe veszik a jogosulatlan adókedvezményeket – írja a Bloomberg.
Egyhetes országos akciót tart a rendőrség a közutakon. Célzottan a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik majd - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
Együttműködési megállapodást írt ma alá a Legfőbb Ügyészség vezetője, és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárságon belül működő Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság. Ennek keretében megállapodtak abban, hogy a hazai, valamint az uniós költségvetés védelme, továbbá a korrupció elleni küzdelem területén kölcsönösen támogatják egymást a jogszabályok által előírt, valamint az alaptevékenységükből fakadó közös, illetve egymásra épülő feladataik ellátásában.
Összecsapott a Wagner csoport zsoldosaival az ukrán katonai hírszerző szolgálat, a HUR különleges műveleti egysége Szudánban – írja a Kyiv Post. Az esetről készült videó szerint az ukránok legalább három foglyot is ejtettek, akiket felvételen hallgattak ki.
Egyre több helyen szakad át az ukrán védelem az elmúlt hetekben, miután az oroszok frontvonal több szakaszára is nagy nyomást gyakorolnak. Most újra Avgyijivka ostrománál sikerült áttörést elérni, ezúttal észak felől.
A kínai vámadatok szerint decemberben drasztikusan visszaesett a természetes grafit exportja, amely az elektromos járművek akkumulátorainak egyik legfontosabb alapanyaga, és havi szinten 91%-kal, 3973 tonnára esett vissza – írja a Bloomberg. Kezd fájni a nyugati szankciókra adott válaszcsapás a gyártóknak.
A kínai állami tulajdonú bankok tovább szigorítják az orosz ügyfeleknek nyújtott hitelkorlátozást, miután az Egyesült Államok másodlagos szankciókat engedélyezett azon tengerentúli pénzügyi intézmények ellen, amelyek Moszkva ukrajnai háborús erőfeszítéseit segítik – írja az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Lloyd Austin védelmi miniszter lemondását követeli Christ Deluzio képviselő, ezzel ő az első demokrata képviselő a Kongresszusban, aki hivatalosan is a katonai vezető távozását szeretné – számol be a CNN.
Új jogkörökkel bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége. Több más mellett honlapokat kapcsolhat le a hatóság, ha bebizonyosodik, hogy az oldal tisztességtelen gyakorlatot folytat – mondta az InfoRádióban a GVH kommunikációs vezetője, Horváth Bálint.
Érdekes listát tett közzé Twitter-oldalán Frederik Van Lokeren belga haditengerészeti elemző: az orosz haditengerészet ukrajnai háborús veszteségeit próbálta meg egyetlen táblázatban összegezni. A listán jól látható: Ukrajna 10 orosz hadihajónak okozott érdemi kárt a háború során, Van Lokeren értékelése szerint ebből hat vált harcképtelenné biztosan.
Bulgária és Románia márciusban csatlakozik a határok nélküli európai térséghez, a schengeni övezethez - jelentette be a leköszönő uniós spanyol elnökség.
Az amerikai külügyminisztérium bírálta az új magyar "szuverenitásvédelmi" törvényt, mondván, hogy az "drákói eszközöket" ad a kormánynak a másként gondolkodók megfélemlítésére - írja a Reuters.
A Rosznyeft képviselői pénteken Berlinbe utaznak, hogy a kormányzati tisztviselőkkel tárgyaljanak többek között az orosz olajipari óriás németországi eszközeinek lehetséges eladásáról - mondta a Reutersnek egy, az ügyet jól ismerő forrás.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Donyeck délnyugati elővárosában, Marijinkában zajló harcokról írtak.
Ismét lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai csütörtökre virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen, a helyszínre küldött felderítők pedig egy irányíthatatlanná vált drón becsapódása nyomán keletkezett másfél méter mély krátert találtak egy lakatlan térségben - közölte csütörtökön a román védelmi minisztérium (MAPN).
A Vörös-tengeren járőröző egyik francia fregatt lelőtt két drónt, amelyeket Észak-Jemenből, a húszi lázadók ellenőrizte területről indítottak el, és amelyek a stratégiai fontosságú tengeri útvonalon az izraeli kikötőkbe tartó hajókat fenyegetik - közölte vasárnap a francia vezérkar.
Az Európai Unió intézményeinek kijelölt tárgyalói közel állnak ahhoz, hogy véglegesítsék a mesterséges intelligencia (MI) legátfogóbb szabályozását a nyugati világban. A szerdán és csütörtökön a kora reggeli órákban folytatott megbeszélések eredményeként konszenzus született a generatív mesterséges intelligencia eszközök, köztük az OpenAIáltal kifejlesztett ChatGPT és a Google Bard ellenőrzésének keretrendszeréről – tudta meg a Bloomberg a tárgyalásokra rálátó forrásoktól.
Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).