A migránsokkal kapcsolatos kiadásokra közel 30 milliárd forintot csoportosított át a kormány - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, egy háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy ezt két kormányhatározat alapján hajtották végre.
Idén júliusban háromszor annyi bevándorló lépett be az Európai Unió területére, mint egy évvel ezelőtt. Közben a görögök azt közölték, hogy egyetlen hét alatt 21 ezer menekült kötött ki szigeteiken.
Elfogadhatatlannak nevezte Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, hogy Magyarország felfüggeszti az úgynevezett dublini rendelet végrehajtását, vagyis a migránsok visszafogadását más uniós országokból - jelentette az APA hírügynökség szerda reggel. Közben az olasz kormányfő még ennél is keményebb szavakkal illette Magyarország azon döntését, hogy falat húz a szerbekkel közös határra. Közben ma délelőtt volt egy sajtótájékoztató Szijjártó Péter vezetésével, amelynek keretében a külgazdasági és külügyminiszter pontosította a tegnapi döntés hátterét és a külügyi tárca szerkesztőségünknek is pontosította a magyar álláspontot.
A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek kormányfői találkozóján. Az eseményen egyébként a a vezetők egységesen elutasították a menekültkvótákra vonatkozó brüsszeli javaslatot és ezen elutasító álláspont mögé a francia államfő is felsorakozott. Közben újra megszólalt a szerb kormányfő is a kerítés ügyében és azt jelezte: arra fogja Orbán Viktort, hogy ne épüljön meg ez a létesítmény.
A Hamász több vezetője és az izraeli védelmi miniszter is érintett.
Egyelőre marad a mostani klinikán.
Még az orosz-ukrán háborúra is hatással lehet az iráni vezető halála.
Íme a legaktívabb térségek.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.