Átadták a veszprémi 8-as főút déli elkerülő szakaszát és a 8-as utat, valamint a 82-es számú főutat összekötő szakaszt kedden. Ezzel biztonságosabbá és gyorsabbá vált a Balaton és a főváros közti közlekedés - fogalmazott az útátadóval egybekötött sajtótájékoztatón a beruházást végző NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 4 óra 42 perckor az Erdélyi Dániel kormányozta Prevento lett, a legénységet a célban a győztes, a hagyományok szerint pezsgővel köszöntötte.
Megnyílt a Füredi csomópont felüljárója. A 8-as főút Veszprém déli elkerülő I. üteme, a Litéri és a Füredi csomópontok között a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a STRABAG Építő Kft. kivitelezésében valósul meg. A Füredi csomópont átadása jelentősen könnyíti a közlekedést - írja a Magyarépítők.
Biztonságtudomány, mesterséges intelligencia, autonóm rendszerek és karbonsemleges megoldások a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) által szervezett június 16-ai BME Innovációs Napnak, amit idén a Balatonfüredi Tudáscentrumban rendeznek meg. Az esemény külföldi sztárja, Thierry Klein a Nokia Bell Labs elnöke, aki az ipari együttműködésen alapuló üzleti vállalkozások jövőjéről tart előadást. A kétnapos szakmai rendezvényen részt vesznek az egyetem vezetői és a Műegyetem legfontosabb ipari partnerei is.
Június 8-9-én zajlott a Portfolio első, Property X konferenciája. A Balatonfüreden megrendezett eseményen az ingatlanpiac, a finanszírozási szektor és az építőipar szereplői két napon át számos előadás és panelbeszélgetés keretében vitatták meg a szakma aktuális kérdéseit. Az első napi szakmai programot az esti állófogadás követte, ahol tovább folytatódtak a kötetlen beszélgetések.
Elkezdődött a balatonfüredi Portfolio Property X 2022 konferencia, ahol az ingatlanszakma képviselői egy kétnapos rendezvény során vitatják meg a piac alakulásának aktuális folyamatait. Vajon milyen kilátások várnak a hazai gazdaságra? Milyen hatással lesz ez az ingatlanbefektetésekre nézve? Mennyire stabilak az alapok ahhoz, hogy egy egészséges befektetési volumen alakulhasson ki? Mibe érdemes most fektetni a pénzt? A konferencia délelőtti szekciójában többek között ezekről a kérdésekről beszélgettek a szakértők.
Vannak olyan ágazatai az ingatlanpiacnak, amelyekről viszonylag ritkán esik szó, de a piac működése szempontjából elengedhetetlen a szerepük. Ilyen például az értékbecslés, aminek jelentősége nem kérdőjelezhető meg, de a technológiai fejlődés hatására nagy átalakulások előtt áll. Ugyanez igaz magára az iroda működésére is, amelyek esetében a digitalizáció nemcsak a home office-t tette lehetővé, de az egyes irodai funkciókat is megváltoztatta. Hogy milyen jövő előtt áll az ingatlanpiac, az leginkább a következő generáción múlik, éppen ezért a fenti témák mellett a legfiatalabb szakembereket is megkérdezzük jövővel kapcsolatos várakozásaikról, a június 8-9-i Portfolio Property X konferencián.
Ilyen még nem volt! A Portfolio történetének első, szektorokon és iparágakon átívelő 1,5 napos eseményét rendezzük meg június 8-9-én, Balatonfüreden, ahol a hazai ingatlanszakma, az építőipar és a finanszírozói szektor legfontosabb képviselői találkoznak és vitatják meg az ingtalanpiac és környezete előtt álló legnagyobb kihívásokat. Az eseményen több száz résztvevő, különleges hangulat, és a hazai ingatlanpiaci és gazdasági véleményvezérek lesznek jelen a színpadokon és az egész napos networkingben. A helyszín az Anna Grand Hotel impozáns bálterme és csodálatos kertje, az ország egyik legszebb városában, Balatonfüreden. A Property X-et nem csupán a 1,5 napos szakmai program és a kiállítók teszik a magyar piac "mini-MIPIM"-jévé, hanem az egész napos és az estébe is nyúló kapcsolatépítés. Ez több, mint egy konferencia! Ezt az eseményt nem lehet majd online követni. Legyél a részese!
Csaknem 765 millió forint további támogatást kap a "Balatonfüredi Vitorlás Központ szálláshelyfejlesztés" elnevezésű projekt megvalósításához az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. közvetlen többségi tulajdonában álló Solum-Invest Kft. - derül ki a BÉT közleményéből.
Megjelent az európai közbeszerzési értesítőben a pályázati eredmény a Balatonfüreden építendő új konferenciaközpont és kiállítótér kivitelezésére - vette észre a Magyar Építők. A beruházás összesen 6,3 milliárd forintból valósulhat majd meg. Mint tegnap megírtuk, Balatonfüreden további jelentős fejlesztések várhatóak miután az Appenin többek közt vitorláskikötő és hotel építésére kapott hitelt.
Nyolcmilliárd forintnyi kölcsönt nyújt a Takarékbank az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában lévő Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. részére. A kölcsön célja a balatonfüredi vitorláskikötő, hotel, apartman és üzlethelyiség megvalósításának részbeni finanszírozása.
Állami finanszírozásból, kiemelt beruházásként valósul meg Balatonfüreden az új idősek otthonának fejlesztése - írja az Építészfórum. A beruházás a Belügyminisztérium korábbi üdülőjének területén jön létre, mely az önkormányzat szerint az elmúlt évek legnagyobb beruházása lesz a városban.
A 12. Infotér Konferencia célja, hogy összehozza mindazokat, akik formálják, alakítják, befolyásolni tudják a kialakulóban lévő új digitális világrendet. A közigazgatás, a vállalati szféra, a tudományos élet és a felsőoktatás színe-java gyűlik össze az Infotér Konferencián 2021. október 19. és 21. között Balatonfüreden.
A balatonfüredi önkormányzat évek óta dolgozik azon, hogy rendezze a város egykori bulinegyedének, most pedig inkább szégyenfoltjának tartott egykori görög falu sorsát. Most, a helyi szabályozási terv módosítását tervezi a képviselő-testület. A négy hektáros területen az új szabályozás szerint a jelenlegi 30 százalékról 10 százalékra csökkenne a beépíthetőség, a terület fele pedig közpark besorolást kapna - írja az Építészfórum a balatonfüred.hu-ra hivatkozva.
A korábbi tervekkel összhangban az Appeninn Nyrt. a Club Aliga, valamint a vállalat érdekeltségébe tartozó balatonfüredi kikötő területén is szállodaépítésébe kezdett. A hosszú távú ingatlanfejlesztési projektek eredményeképp összesen több mint 250 szállodai szoba és várhatóan 100-nál is több új munkahely jöhet létre a térségben - szerepel a cég közleményében.
Óvatosságra intve, az egészségügyi szabályok betartását kérve jelentősen enyhítik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat a hétvégén a vidéki települések. Pest megyére és Budapestre továbbra is érvényesek a kijárási korlátozások, ám a héten eldőlt, hogy ez nem jelenti azt, hogy a fővárosiak ne mehetnének például a Balatonra kirándulni, vagy a rokonokat meglátogatni bárhová vidékre.
A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében az Appeninn két leányvállalatának, a PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Kft., valamint a Solum-Invest Kft. a Kisfaludy Balatoni e-kikötő fejlesztési konstrukcióban korábban benyújtott pályázata is pozitív elbírálásban részesült - derült ki az Appeninn közleményéből.
Kezdetét vették a munkálatok a balatonfüredi kikötő területén, ahol az üzemeltető vállalat többségi tulajdonosaként az Appeninn Nyrt. széles körű kikötő- és szállodafejlesztést tervez. A társaság célja, az év elején közzétett, frissített stratégiájával összhangban, hogy a kikötő, illetve a hozzá tartozó majdani szállodakomplexum tovább növelje a térség turisztikai vonzerejét.