Ahogy a BBC beszámol róla, a skót parlament jövő héten megvonhatja a bizalmat Humza Yousaf első minisztertől, miután tegnap összeomlott az általa vezetet Skót Nemzeti Párt (SNP) és a zöldek alkotta kormánykoalíció. Yousaf túléléséhez korábbi riválisa dobhat neki mentőövet, de nehéz lesz meggyőzni erről.
Elfogadta második olvasatban a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló törvénytervezetet.
Nagy-Britannia gazdasága februárban 0,1%-os növekedést mutatott, ami egyre biztosabban jelzi, hogy vége a recessziónak.
Nagy-Britannia hadihajót vezényelt a Földközi-tenger keleti térségébe a Gázai övezet palesztin lakosságának szánt segélyszállítmányok eljuttatásának támogatására - közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium. A hajó feladata az lesz, hogy segítse nemzetközi tengeri humanitárius folyosó kialakítását Ciprus és a Gázai övezet között.
Nagy-Britanniában 10,4 százalékkal, 317 ezer 786-ra nőtt az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már több mint másfél éve minden hónapban emelkedést jegyeztek fel - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján csütörtökön közzétett adatokból.
Az Opinium felmérése szerint, amennyiben a brit Konzervatív Párt leváltaná vezetőjét, akkor sem menekülne meg a Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmétől, sőt. Míg egy tory politikus esetében valamivel jobb eredménnyel számolhatnának, a többi felmerülő konzervatív képviselő esetében még nagyobb vereségbe futnának bele, mint egy Sunak vezette kampánynál.
Több mint száz traktorral tüntettek a brit gazdák Londonban, mivel állításuk szerint nem kap elég támogatást az Egyesült Királyság élelmiszertermelése – írja a BBC.
A brit kiskereskedelmi forgalom februárban meglepően stabil maradt, az esős idő ellenére, ami általában hátráltatja a bolti vásárlásokat. A Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) jelentése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene nem változott, és 1,3 százalékkal maradt el a COVID-19 járvány előtti, 2020-as szintektől. Ez ellentmond a Reuters által megkérdezett közgazdászok által várt 0,3 százalékos csökkenésnek.
Minden idők legnagyobb választási veresége fenyegeti a kormányzó brit Konzervatív Pártot a vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint.
Megtiltaná a brit kormány, hogy külföldi kormányok brit sajtótermékekben ellenőrző részesedést vásároljanak.
Ismét őrizetbe vették a Romániában hatósági felügyelet alatt álló Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszert és testvérét, Tristant, mert egy korábbi, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük a brit hatóságok - erősítette meg kedden a román rendőrség.
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége terrorveszélyre figyelmeztette állampolgárait. Ezt követően a moszkvai brit nagykövetség azt tanácsolta a brit állampolgároknak, hogy ne utazzanak Oroszországba.
Orosz rulettként néznek szembe az ételmérgezések és élelmiszer-fertőzések növekvő számával Anglia lakói – írja a brit The Guardian. A szalmonella és az E. coli baktériumok miatti kórházi felvételek száma több évtizedes rekordszintre ugrott.
Több nagy kínai ingatlanfejlesztő is arra készül, hogy eladja Nagy-Britanniában található ingatlanjait, ezzel növelve a likviditását. A folyamat a korábbi években is érezhető volt, az elmúlt három évben már 1,4 milliárd font értékben váltak meg brit ingatlanjaiktól a kínai cégek a szektor összeomlása és a finanszírozási nehézségek miatt.
Az MI6-nak dolgozni izgalmasabb, mint egy James Bond-filmben - mondta a brit hírszerző szolgálat egyik igazgatója a BBC-nek. Egy másik hírszerzővel együtt azonban hangsúlyozták: a filmeknek köszönhetően nagyon sokan tudják, mi az MI6, de a téves sztereotípiák egy bizonyos embertípus számára vonzóak, ami nem segíti elő az egyébként meglévő diverzitást.
A brit Dolgozók Pártját vezető, egykori munkáspárti képviselő George Galloway elsöprő győzelmet aratott a rochdale-i időközi választáson, ezzel ismét mandátumot szerzett a parlament alsóházában. Galloway kampányában központi téma volt a gázai háború, ami kapcsán üzent a Munkáspártot vezető Keir Starmernek is.
Indulhat a következő offenzíva?
Generatív mesterséges intelligencia továbbképzés indul az Óbudai Egyetemen.
Lengyelországban több tűzesetet is az orosz megbízásból dolgozó szabotőrök számlájára írnak.
A miniszterrel az aktuális geopolitikai, gazdaságpolitikai és beruházási kérdésekről beszélgettünk.
Itthon nem volt ma kereskedés.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.