Így újul meg Budapest: látványtervek a legnagyobb projektekről
Portfolio
Irodaházak, pláza, lakónegyedek, kiskereskedelmi egységek és luxus apartmanok is szerepelnek a jelenleg is zajló budapesti projektek között, amiről a legnagyobb fejlesztők a Portfolio Property Investment Forum irodapiaci szekciójában tartottak bemutatót. 7 perces villámprezentációkkal mutatták be, hogyan fog kinézni az általuk fejlesztett projekt, milyen tulajdonságai vannak az épületeknek és milyen várakozásaik vannak ezekkel kapcsolatban. A bemutatókat követően a közönség megszavazta az előadott projektek legjobbját.
7 perces villámprezentációk keretében a legnagyobb fejlesztők bemutatták a jelenleg zajló projektjeik egyikét. Balástyai Márk, a Futureal projektigazgatója a várhatóan 2020-ra elkészülő Etele Pláza fejlesztéséről beszélt. Az 54 ezer négyzetméternyi bérbeadható területtel rendelkező komplexum 200 üzletet, 3 retail szintet, szolgáltatói és mozi szintet, illetve 1300-1400 parkolót foglal magába.
Kép forrása: Futureal
Szintén a XI. kerületben elhelyezkedő egy másik folyamatban lévő projekt a Mol székháza. Ratatics Pétera Mol Fogyasztói és Ipari Szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója mutatta be a megtervezett irodaépületet. A torony és pódium építészeti összekapcsolása érdekes vonalvezetést ad az épületnek, amely mintegy 28 emeleten, 2500 munkaállomást tud biztosítani, a jövőben itt dolgozóknak.
Kép forrása: molcampus.hu
Kovács Attila MRICS, a Horizon Development Managing Partnere a Szervita tér átépítéséről tartott prezentációt. Az utcakép átalakítása mellett, egy hétemeletes épület is fejlesztenek, amiben irodák, kiskereskedelmi egységek és a felső szinteken 3-400 négyzetméteres luxus apartmanok lesznek, amelyekkel a Platina LEED minősítést célozzák meg.
Kép forrása: Horizon Development
Dr. Schrancz Mihály, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. fejlesztési igazgatója a BudaPart projektet mutatta be. A XI. kerületben zajló fejlesztéssel teljesen új arculatot kap a főváros ezen része. Az 54 hektáros területre 14-15 irodaházat és lakóházat terveznek, mintegy 1,1-1,2 milliárd eurós beruházás keretében. A 30 ezer embernek munkahelyet, illetve lakást biztosító területen hotel és kiskereskedelmi egységek is helyet kapnak. Az épületek kialakítását különböző tervezőirodák alkották meg, hogy ezzel biztosítsák az épületek egyediségét. Összesen 6 építési engedéllyel rendelkeznek az év végéig, az építkezés pedig már zajlik két lakóépületnél és egy irodaháznál.
Schőmer Norbert MRICS, a WING irodafejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese a várhatóan 2018-ra elkészülő összesen 20 ezer négyzetméteres Skylight City projektről tartott beszámolót. A korábban Material Center néven ismert pláza a felújítást követően kereskedelmi egységeknek, külön bejáratú irodáknak és fitnesz központnak ad helyet. Mintegy 11 ezer négyzetméterre már kötöttek bérleti szerződést, így a maradék 9 ezer négyzetméter áll még szabadon.
Kép forrása: WING
Simonyi Balázs MRICS, a CPI Hungary Leasing Director, a Váci úton elhelyezkedő Balance Office Parkot mutatta be. A négy fázisból álló fejlesztés első épületében már 100 százalékos a bérbeadottság, de az év végére az egész projektre, mintegy 95 százalékos bérbeadottságra számítanak.
Kép forrása: CPI Hungary
Tóth Mariann a HB Reavis bérbeadási igazgatója szintén a Váci úti irodafolyosón épülő Agora irodaház-fejlesztésről beszélt. A két fázisból álló építkezés első része már folyamatban van, két épületet foglal magába mintegy 68 ezer négyzetméterrel, amelyek várhatóan 2019 második felére készülnek el. A második fázis során további három épületet fejlesztenek, amelyek elkészülése 2022 második felére várható. Az irodák mellett park, hotel, kiskereskedelmi és kényelmi szolgáltatások és parkolók is részesei a projektnek.
Kép forrása: HB Reavis
A 7 projekt közül a közönségszavazás alapján a nyertes, a Horizon Development fejlesztésében a Szervita Square lett.
A sharing economy, vagyis a közösségi gazdaság által a fogyasztók és cégek kölcsönösen megosztják és hatékonyabban használják egymás erőforrásait tulajdonlás nélkül. A közösségi ga
Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s
Mi az az egy ok, amire Jani bácsi visszavezeti a pénzvesztés okát? A 2. évad bevezetője.
The post A pénzszagra jönnek a cápák - ÍNSZE S2E1 first appeared on Tőzsdeász.
Közel 4000 NIS2 érintett cég regisztrált már a felügyeleti hatóságnál, amellyel jelentős lépést tettek a kiberbiztonsági érettségük növelése, és a NIS2 irányelvnek való megfelelés fel
Végre nem eladtam, hanem vásároltam. Ráadásul pont a tulajdonosi megfeleltetés napján, így még az is lehet, hogy kapok egy kis BEN osztalékot. Bár vannak kétségeim, mert ha jól emlékszem, az
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k
Németország gazdasági helyzetét és pénzügyeit jól jellemző helyzet alakult ki a berlini kormányzatot alkotó pártok között azt követően, hogy az Intel chipgyártó cég az eredeti bejelenté
Az első generációs bioüzemanyagok hatékonysága megkérdőjelezhető, de a második generáció már piacot követel magának. A technológia támogatások nélkül még nem versenyképes, de vannak o
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.