Előfizetői tartalom

Figyelem! Fontos nyugdíjkérdésekről döntött a parlament

Portfolio
A Fidesz áthajtotta a törvényhozáson a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényt, illetve elfogadták a nyugdíjjárulékok elvonásáról szóló törvényjavaslatot is, a következő 14 hónapban tehát minden nyugdíjjárulék az államé lesz. Hamarosan mindenki otthagyhatja nyugdíjpénztárát és visszaléphet a tisztán állami rendszerbe, ha jószántából így dönt. Aki visszalép, minden eddigi megtakarítását az államnak adja, de Orbán Viktor miniszterelnök azt ígéri, hogy senki nem járhat rosszabbul. Az állami nyugdíjbiztosítónál is lesznek egyéni számlák, csak ezt nem tudni, hogy mikorra, és hogy ezek pontosan milyen jogokat biztosítanak majd a visszalépőknek. Más bizonytalanságok is vannak, ezért érdemes kivárni a döntéssel - írja az Index a ma esti parlamenti döntések kapcsán.

A képviselők 293 igen szavazattal, 9 nem ellenében fogadták el a szabad pénztárválasztásról szóló, múlt pénteken beterjesztett jogszabályt. A kormánypártok mellett azt a Jobbik is támogatta, az LMP nemmel szavazott, a szocialista politikusok pedig a javaslat vitája során kivonultak az ülésteremből, és a voksolástól is távol maradtak. A Fidesz soron kívül, egyetlen nap...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés