Előfizetői tartalom

Richter: az euró bűvöletében (korr.)

A várakozásoknak szinte teljesen megfelelő első negyedéves gyorsjelentést tett közzé ma reggel a Richter mind anyavállalati, mind pedig a konszolidált számokat illetően. A Polpharma akvizíciója ugyan még nem szerepel a kimutatásokban, hiszen a versenyhivatali jóváhagyás még várat magára, a társaság azonban erre felkészülve változtatott a beszámoló szerkezetén, elsősorban a konszolidált folyamatokra fókuszálva. A gyorsjelentés kulcstényezői az alábbiak: - a hazai bevétel jelentősen csökkent; - az EU export a gyenge lengyel számok ellenére is erőteljes volt; - az USA export dinamika tovább csökkent; - a 12%-os adó jelentősen emelkedett, a gyártók vitában állnak az OEP-pel; - a Medimpex eladása 400 m profitot hozott; - a pénzügyi eredmény hozzájárulása ismét növekedett; - Kazahsztánban is átállt a társaság euró elszámolásra, így a dollár kitettség 22%-ra esett. Véleményünk szerint a gyorsjelentésnek nem lesz érdemi hatása a mai kereskedés során, hiszen a hazai bevétel csökkenés és a 12%-os adó növekedés negatív tényezőnek számítanak, ugyanakkor a dollár kitettség további csökkenése pozitívan értékelhető részvényesi szempontból. Az árazás regionális és hisztorikus viszonylatban ugyan nem feszített, a nemzetközi szektorhoz képest azonban továbbra is prémiummal forognak a papírok. Az EPS konszenzus emelkedését segíthetik az alábbi tényezők: - a konszolidált számok fókuszba kerülésével egyre több elemző áll majd át a konszolidált becslések készítésére; - a dollár kitettség csökkenése ráirányítja a figyelmet a dollár hatás eliminálására.

Korr.: cikkünk előző verziójában tévesen írtuk, hogy 10 éve nem látott létszám leépítésre került sor a társaságnál. Valójában enyhén növekedett a létszám mind anyavállalati, mind csoport szinten. Anyavállalat vs. konszolidált számok. Az alábbi táblázat a konszenzus és a tény számok összevetését tartalmazza, melyből látható, hogy a tény számok minden szinten...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés