De jó kiindulópontnak tartják a közvetítők javaslatát.
Lantos Csaba irányítása alatt dolgozik majd.
A döntés nem indokolta meg.
Azokat, akik nem vitték vissza időben az ajánlóíveket.
50 ezer forint is lehet a bírság.
Változtatnak.
Elmondták, mi motiválta őket.
Óriási találkozóra szervezkedik a hazai szakma.
Egy Nyugat-ellenes tengely kialakulásától tartanak.
19 milliárd forint a keret.
Percről percre hírfolyamunk.
A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a listára.
Megkérdeztük az alapkezelőket havi felmérésünkben.
Megszületett az új csúcs.
Hat autó ütközött.
50% kedvezménnyel - jön az első AgroFood és AgroFuture 2024!
Délutánra beindult az emelkedés.
A munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátó szektorra koncentráltak.
A kamatcsökkenés megállt a lakáshitelenél, de így is kifoghatók jó ajánlatok.
Fájó veszteségekkel járt számukra a kapcsolat.
Ismét láthatjuk a sarki fényt.
Az Európai Parlament elnökével találkozott az ukrán államfő.
Eddig senki sem betegedett meg tőle.
Horror árakat hozott a szállodákba a feltámadó turizmus.
Felvételek is előkerültek a támadó drónról.
A háttérben felsejlik egy új szélsőjobboldali csoportosulás.
Előadóink között Vinnai Balázs, Csányi Péter és Dojcsák Dániel is.
Nem tett jót az elnök reputációjának a háború.
Már zajlanak az építési munkálatok Szegeden.
Az új éves hiányterv kétharmada teljesült az egy első harmadában.
Szép növekedés várható a bankcsoportnál.
Zuhan is a BBVA árfolyama.
A HillSide Brokers egy Nyugat-Európában már jól bevált struktúrát honosított meg.
Egyre lelkesebbek az európai hatalmak.
Lassul az amerikai gazdaság?
Korántsem Budapest az első.
Régiós hatások állhatnak a háttérben.
Tíz ingatlant érint a döntés.
A vállalat számlázási gyakorlata miatt.
Védeni kell a felvonuló járműveket.
Egyre távolabb kerül a grúz EU-csatlakozás.
Sztaromajorszke a cél.
Véleményt mondtak az ingatlanfejlesztők.
Az IDF osztotta meg a drónról készített felvételeket.
Felpörög Magyarországon is az aukciós szezon.
Nagyot fordult a helyzet.
Valerij Zaluzsnij azonban továbbra is viselheti a katonai egyenruhát.
Bejelentés érkezett róla a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz.
Már szinte minden napra jut egy fizikai támadás.
Legalábbis az orvoshoz fordulók körében.
Megint a makrogazdasági helyzetkép változása mozgat mindent.
Putyin rábólintott, tovább csökken az orosz befolyás Örményországban.
Három napon át tartózkodik Magyarországon a kínai elnök.
20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletek várhatók.
22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.
Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.
Már zajlanak az építési munkálatok Szegeden.
Már zajlanak az építési munkálatok Szegeden.
Újra a fiatal felnőtteké a terep az Akváriumban, a GEN Z Fest-en.
Újra a fiatal felnőtteké a terep az Akváriumban, a GEN Z Fest-en.
Jöhet a BÉT Standard piacra lépés
Jöhet a BÉT Standard piacra lépés
A Concorde írása.
A gyerekeinknek, unokáinknak biztos nem fog.
Viszlát, home office?!
A Columbia professzorának cikke.
Nem tenne jót az országnak.
Érezhető a támogatási program hatása.
Tavaly is vettek így Telekom-részvényeket.
23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Csasziv Jarnál 200%-kal nőtt a támadások száma egy hónap alatt.
Más járművek természetesen voltak, de a tankok megint kimaradtak.
Holnap jelenik meg az áprilisi inflációs adat.
A 12 havi célár alapján.
Nem mondhatjuk, hogy egyértelműbb lett a helyzet.
A PortfoLionnál bőven látnak befektetési lehetőséget.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
A termelést is folytatják.
Itt még nem ért véget a második világháború.
Készül a következő katonai segélycsomag.
Mire számíthatunk 2024 második negyedévében a pénz- és tőkepiacokon? Milyen piacbefolyásoló tendenciákra és eseményekre érdemes odafigyelni befektetői szemmel? Az OTP Bank idei második negyedéves Befektetési Stratégiájáról Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője és Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője beszélget Gede Balázzsal, a Millásreggeli műsorvezetőjével. A beszélgetést 2024 április 9-én rögzítettük.
A régió 7 tőzsdéjének legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei egy csomagban váltak elérhetővé a befektetők számára az OTP CETOP ETF bevezetésével. De mi az az ETF, kik vásárolhatnak benne részesedést és miért lehet izgalmas számukra ez a befektetés? Erről beszélgetett Fazekas Gábor, az OTP Global Markets igazgatója Turner Tibor, az OTP Alapkezelő vezérigazgató-helyettese, Varga Balázs Attila, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója. valamint Gede Balázs, a Millásreggeli gazdasági újságírója.
Mitől lesz ma Magyarországon egy ingatlan luxuskategóriás? Megéri-e ebben a piaci helyzetben ebbe fektetni, és mekkora hozam várható? Érdemes lehet akár jelzáloghitelt is felvenni a vásárláshoz? Erről beszélgetett Balla Ákos, a Barnes vezetője, Lipták Zsuzsa, az OTP Otthon vezetője, Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője, valamint Gede Balázs, a Millásreggeli gazdasági újságírója.
Magyarország első és egyetlen hírrádiója élőben bárhol, bármikor. És hozzá rengeteg tematikus podcast az adózástól a vállalkozásokon át az utazásig.
Hogyan változott az ügyfelek bankolási szokása? Az ügyfelek többsége már komplexebb ügyekben keresi fel a bankfiókokat, a mindennapi rutin ügyeket már inkább online intézik. Többek között ezekről a témákról is beszélgettünk Horváth Tímeával az OTP Bank Lakossági kiszolgálásáért felelős ügyvezető igazgatójával legújabb podcast adásunkban.
A napokban kezdődött az U20-as magyar sakkbajnokság, amelyen a tavaly október elején korosztályos Európa-bajnoki címet szerző Palczert Mátyás is részt vesz. Az ifjú sakkmester tevékenységét régóta támogatja az OTP Bank, de van-e még a sakkban innováció, és miként használhatják a játékosok a mesterséges intelligenciát. Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ Palczert Mátyás, valamint Jakobetz László FIDE-mester és Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának vezetője.
Itt az újabb fordulat?
Azért sokan megcsillantották az alkalmazkodóképességüket is.
Még soha nem láttunk ilyet a személyi kölcsönöknél, a lakáshiteleknél is nagyon régen.
Lantos Gabriella helyzetértékelése és javaslata.
Kiszámoltuk, mi éri meg jobban.
Elindult a Portfolio új, személyre szabható befektetések támogatója. Töltsd ki rövid tesztünket, hogy kiderüljön, milyen profilú befektető vagy és melyik befektetési eszköz áll hozzád legközelebb! Tudj meg többet
Ez áll a döntés mögött.
A világ másik felén is nagy a kínai vásárlók jelentősége.
Egy nemzetközi összeszerelő és logisztikai cég költözik bele.
A tulajdonosoknak is van benne felelősségük.
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést mondtak 2024-re....
Az éves TAO (Társasági adó) és HIPA (helyi iparűzési adó) bevallással kapcsolatban az RSM szakértőihez érkező...
Király-Kovács Mátyás, VIG Alapkezelő Túl vagyunk a Fed májusi kamatdöntő ülésén és a legfontosabb amerikai gazdasági...
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk magunk körül....
Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt...
A munkaerőpiaci program célja 80-200 férőhelyes munkásszállások kialakításának, építésének ösztönzésével...
2023 volt a hitelpiac legnehezebb éve a 2008-as pénzügyi válság lecsengése óta. Szabályozói beavatkozások tömkelege formálta át a hitelezés képét, ezek egy része 2024-ben felerősödve lehet velünk, másik részétől pedig...
Idei második befektetési konferenciánkon profi befektetőkkel, alapkezelőkkel, iparági szakértőkkel, elemzőkkel arra keressük a választ, hogy a korábbinál magasabb inflációjú környezetben hogyan alakítsunk ki optimális befektetési portfóliót, mekkora részarányt képviseljenek az...
A Portfolio Agrofood 2024 Konferencia a Portfolio Csoport új, országos jelentőségű rendezvénye az élelmiszeripari vállalkozások, illetve az iparággal kapcsolatban álló beszállító mezőgazdasági termelők, kiszolgáló-szolgáltató ágazatok és élelmiszerkereskedelmi cégek számára. A...
Hihetetlen jeleneteket hozott az Európa-liga leverkuseni elődöntője. Az AS Roma két tizenegyessel...
DiabMentor Műhely néven új továbbképzést indított az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az Oktatási...
Az ukrán parlament csütörtökön végleges, azaz második olvasatban elfogadta a mozgósítás, illetve...
Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél...
Kína támogatja Magyarországot abban, hogy nagyobb szerepet vállaljon az Európai Unióban. Az év...
A katolikus egyház által 2025-re meghirdetett szent év idén december 24-én veszi kezdetét a Szent...
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első...
A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak...
Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75...
A kempingezés költségei nagyon változóak lehetnek...
A mai napon tartja közös sajtótájékoztatóját Orbán...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.
A mézelő méhek nyúlós költésrothadás fertőző méhbetegség megállapítása miatt községi zárlatot rendeltek el.
Két egymást követő fagyos éjszaka volt Lengyelországban, súlyos károk keletkeztek a gyümölcsösökben.
A háromfős banda két tagját a rendőrök már őrizetbe vették, harmadik társuk ellen még folyik a nyomozás.
Sok napsütés várható a hétvégén, amit záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatnak meg.
Megjelent az a rendelet, amely rögzíti, hogy 2024. május 1-től a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke emelkedik.
Volumenében nem túl jelentős a szlovák mezőgazdaság kibocsátása, de így is fejlett az élelmiszerfeldolgozás az északi szomszédnál.
Mivel a baktériumspórák rendkívül ellenállóak...
De mit érdemes egyáltalán fogyasztani? Miért egészségesek...
A szennyezett vizekből kifogott hal veszélyes baktériumokat...
Bár a boltok polcain számtalan kullancsriasztó szer...
Újabb őrület ütötte fel a fejét a világon, ami...
Mi a helyzet itthon a hagyományos vidéki hobbi-...