Anglia volt főorvosa, Dame Sally Davies figyelmeztetett, hogy az antibiotikumokkal szembeni növekvő rezisztencia miatt a jövőben a gyakori fertőzések milliók halálát okozhatják, ha nem sikerül időben megfékezni ezt a jelenséget. Mindez súlyosabb kihívást jelenthet az emberiség számára, mint a Covid-19 világjárvány - tudósított a The Guardian.
A világ rendkívül sebezhető a járványokkal szemben és ez részben a tétlenségből fakad - írja Kemenesi Gábor virológus annak kapcsán, hogy Amerikában hónapok óta terjed a szarvasmarhák körében a H5N1 influenzatörzs.
A MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetik az ún. előszezoni menetrendet, amivel több időpontban juthatnak el az utasok a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban - olvasható a vonatkozó közleményben.
A világszerte jelentősen, csaknem megduplázódott kanyarós megbetegedések száma aggodalomra ad okot, és az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint több ország, köztük az Egyesült Királyság is elveszítheti "kanyarómentes" státuszát a szeptemberi felülvizsgálatkor, ami a védőoltások terén mutatkozó hiányosságokra és a betegség terjedésének növekedésére hívja fel a figyelmet - számolt be az Index.
A Covid-tanulságokat megvitató konferencián szakértők, köztük Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke és Szlávik János infektológus, kiemelték a járványok történelmi jelentőségét, a jövőbeli kihívásokat, valamint a védekezés fontosságát, beleértve az oltások szerepét és a gyógyszerellátás biztosításának szükségességét - közölte az Index.
A madárinfluenza vírusának töredékeit fedezték fel a kereskedelmi forgalomban kapható tejminták körülbelül egyötödében Amerikában, derül ki az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) országos reprezentatív vizsgálatából.
Az EU egy új antibiotikumot hagyott jóvá súlyos betegségek, például tüdőgyulladás és húgyúti fertőzések kezelésére, ami előrelépést jelent a gyógyszerrezisztens „szuperbaktériumok” elleni küzdelemben. Szakértők szerint az ellenálló baktériumok már most is évente 5 millió ember halálát okozzák világszerte, de attól tartanak, hogy a következő világjárványt is ezek a kórokozók okozzák majd. Erre lehet gyógyir az Emblaveo nevű gyógyszer.
A magas kamatkörnyezet ellenére az európai és a magyar pénzügyi rendszer stabil maradt, a 2008 után életbe lépett pénzügyi-szabályozói intézkedések eredményesnek bizonyultak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB és az Official Monetary Financial Institutions Forum (OMFIF) kétnapos konferenciájának megnyitóján, Budapesten.
Újabb, emberre is veszélyes világjárványtól tartanak az Egyesült Királyság egészségügyi vezetői, ezért arra szólították fel a lakosságot, hogy a madárinfluenza kockázata miatt kerüljék a vadon élő madarakkal való bármiféle érintkezést és tartsanak legalább két méter távolságot tőlük.
Amerikai jogvédők szerint az észak-koreai vezetés túlzott és szükségtelen járványellenes intézkedései súlyosan érintették az élelmezésbiztonságot és az alapvető termékek elérhetőségét az elszigetelt országban.
Nagy csapás lenne a jövő generációi számára, ha az országok elmulasztanák a világjárványok elleni küzdelemről szóló, jogilag kötelező érvényű globális szerződés megkötésére vonatkozó májusi határidő betartását - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Az EU közel 150 millió mRNS Covid-19 elleni vakcinára tervez pályázatot, miközben a szerveznek jogi vitái vannak a Pfizer oltóanyag gyártójával – közölte a Politico.
Ugyan a Covid immáron ötödik éve van velünk, de a teszteléssel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság, ennek következtében pedig már egyre nagyobb a bizonytalanság a tesztek hatékonyságával kapcsolatban is - írja a Bloomberg.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a múlt hónapban kiemelte a COVID-19 terjedésének aggasztó növekedését, és a hullámot az ünnepi összejöveteleknek és a JN.1 változat - a jelenleg világszerte legdominánsabb törzs - terjedésének tulajdonította. Decemberben közel 10 000 halálesetet jelentettek, és 42%-kal nőtt a kórházi felvételek száma mintegy 50 országban, főként Európában és Amerikában - jelentette az ABC News.
Francia kutatók tanulmánya szerint közel 17 000 ember halhatott meg a koronavírus-járvány első hulláma során a hidroxiklorokin szedése után.
A 70 éves és idősebb amerikaiak kollektív vagyona 2019 vége óta több mint 14 ezer milliárd dollárral nőtt, ami így az ország vagyonának 30%-át teszi ki - jelentette a Bloomberg.
Véleményt mondott a közel-keleti közvetítő.
A nyaralóvásárlók éve lehet az idei.
A Biodómban beszéltek a tervekről a szakértők.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.