Erős első negyedéves eredményekről számolt be a Google anyavállalata, miután amellett, hogy növelni tudta hirdetési bevételeit, jól sikerült a költségkontroll is a cégnél. További jó hírrel szolgált a menedzsment, a társaság története során először osztalékfizetésbe kezd, és további jelentős sajátrészvény-vásárlási programot indít. Azért még nem lett osztalékpapír az Alphabet a most jelentett osztalék mértékével, de jelzésértékű arra nézve, hogy a menedzsment optimista a jövőt illetően, amit a mesterséges intelligencia-befektetések, és a generatív AI előretörése miatt megváltozó internetes keresési szokások jellemeznek. A gyorsjelentést követően az Alphabet részvényei 11 százalékot ugrottak a zárás utáni kereskedésben.
Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft, Nvidia, és Tesla. Fantasztikus hetes, Mágikus Hetes vagy a hét mesterlövész. Mindegy, hogy hívjuk őket, ezek a cégek és a részvényeik akkorára nőttek, hogy mindent torzítanak maguk körül, befolyásolják a globális tőkepiacok mozgását, az árazásokat, profitvárakozásokat. A cégek egymás után teszik közzé legfrissebb számaikat, ezekre pedig érzékenyen reagálnak a befektetők. Mutatjuk, mit érdemes tudni.
Ezzel a hét részvénnyel is foglalkozunk a következő befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2024-en, ahol profi szakemberekkel és befektetőkkel fejtjük meg, mibe érdemes most befektetni. Az esemény regisztráció után ingyenes, regisztráció itt.
Rossz hírünk van azoknak, akik reklámblokkolót használnak a YoutTube-on: a Google újabb körben hirdetett harcot a trükkös appok ellen.
Jim Cramer, a CNBC megmondóembere az Alphabet-részvények tartásának fontosságáról beszélt, kiemelve a keresési üzletág és a YouTube eredményeit, valamint a mesterséges intelligencia által támasztott kihívások ellenére fennálló pozitív kilátásokat - írta a Cnbc. .
A Google beleegyezett több milliárd adat megsemmisítésébe, hogy rendezze azt a pert, amely szerint titokban követte azoknak az embereknek az internethasználatát, akik privát böngészési módban vélték magukat biztonságban.
Az Európai Unió vizsgálatot indított az Apple, az Alphabet és a Meta ellen, hogy felmérje, ezek a vállalatok mennyire felelnek meg az új digitális jogszabályoknak, különös tekintettel az alkalmazásboltokra és a felhasználói választás korlátozására - jelentette a Cnbc.
A Google visszarendelte heti három irodai napra a dolgozóit az irodába, és átadta a munkavállalókank az első olyan high-tech épületét, amelyet teljes egészében a webes óriás tervezett és épített. A lépésre azért került sor, hogy a dolgozók az eddigi legjelentősebb projektre, a generatív mesterséges intelligenciára összpontosítsanak. Egyes dolgozók azonban azt kívánják, bárcsak az újítások között lett volna tisztességesen működő wifi is.
A nemzetközi gazdasági sajtó az Nvidiától és a Fantasztikus Hetes részvényektől hangos, ezek körül nagy az őrület, ezek nőttek akkorára, hogy már csak a méretüknél fogva is megkerülhetetlenek, és súlyuknál fogva mozgatják a tőzsdéket. Eközben elérkeztünk a ralinak abba a fázisába, hogy mindenki az eddigi vezető részvények mellett/helyett az alternatívákat, a lemaradókat, más régiók jó sztorijait keresi. Ilyenek az európai Fantasztikus Hetes részvények vagy a Granolák. Hét ábrán megmutatjuk, miről is van szó!
A Google tervezi szerint már a következő hetekben újraindulhat Gemini mesterséges intelligenciájának képalkotó funkciója, amelyet még a múlt héten állítottak le azt követően, hogy az "pontatlan" képeket generált.
A Google a jövő évtől kezdve tervezi beágyazni Gemini nagy nyelvi modelljét (Large Language Modell), az OpenAI GPT-4 versenytársát az okostelefonokba. A vállalat Gemini Nano algoritmusa elérhető a Pixel és más alkalmas Android készülékeken – írja a CNBC.
Az elmúlt nagyjából egy év tőzsdei sztorija, hogy hét részvény, a Csodálatos Hetes néven emlegetett csoport vezeti az amerikai tőzsdék emelkedését. Ahogyan ez a sztori tovább folytatódik, úgy erősödnek azok a hangok, amelyek lufiról beszélnek. Legújabban Michael Hartnett, a BofA stratégája készített friss elemzést "A lufik rövid története" címmel, amelyben a történelmi példák segítségével helyezi el a Csodálatos Hetest, mint lufit, és arra keresi a választ, hogy mi kellene a lufi kidurranásához.
A Goldman Sachs szerint a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés az S&P 500 vállalatok körében példátlan szintre emelkedett - írja a Reuters.
Eric Adams, New York város polgármestere helyi idő szerdán bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert használatukkal hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének válságához.
Az Nvidia piaci kapitalizációja szerdán megelőzte a Google anyavállalatának számító Alphabetét, ezzel a harmadik legértékesebb amerikai vállalattá vált, míg a világranglistán a negyedik helyet szerezte meg.
A Google 25 millió eurót ajánlott fel arra, hogy segítsen az európai embereknek megtanulni a mesterséges intelligencia (AI) használatát - számolt be a Reuters.
Az orosz Google-ként is emlegetett Yandex tulajdonosa eladja az oroszországi operációt, és kivonul Oroszországból.
Több mint 20 ezer négyzetméteren.
Helikopterbalesetben vesztette életét az iráni elnök.
Történelmi mélyponton a számok.
Ez állhat a döntés mögött.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.