A kérdés, hogy van-e még tér további erősödésre
A két ország kereskedelme már jüanban zajlik.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Gyengülést vár az Egyensúly Intézet.
De már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
A tengerentúli szél mozgatja a forintot is.
Háromhavi csúcson járt az euróval szemben.
Bemutatjuk, hogy most milyen szinteket érdemes figyelni.
Ez a hét is jól sikerült.
Régiós hatások állhatnak a háttérben.
Teljesen lefagyott.
Kis mozgások kedden a devizapiacon.
Erősödik a magyar fizetőeszköz.
Keresi az irányt a forint.
Megnéztük, hogy mi áll a hirtelen jött erősödés hátterében.
A NAV egyre komolyabban ellenőrzi ezt a területet.
Az összehasonlítható 2023-as adatok alapján.
Még csak most jön az igazi pénzeső.
Megint a makrogazdasági helyzetkép változása mozgat mindent.
Ezt veszik most a magyarok.
Itt az újabb fordulat?
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Az AI adatközpontok megépítéséhez "ezermilliárd dollárokra" lesz szükség.
1978-ban elfogadott döntéseket írnak át.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, jövőre akár a 3 százalékot is meghaladhatja az ütem, de az idei évet nem ússzuk...
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
A pénzügyi műveltség terén kifejezetten jól állunk nemzetközi összevetésben. Az OECD legutóbbi felmérésében...
Az építészetnek óriási szerepe van a fenntartható jövő alakításában. Erre számos példát láthatunk a legnagyobb...
2024. június 3-án indul az új Otthonfelújítási Program. A Bankmonitor elkészítette az első jogosultság ellenőrzést...
A piac szerint még nem tartunk a "pénzügyi elnyomás" korszakában, így akár a következő évtizedre is biztosíthatjuk...
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.