Ukrán békecsúcs: fontos bejelentés érkezett

Ukrán békecsúcs: fontos bejelentés érkezett

Az Egyesült Államok részt vesz az Ukrajna által Svájcban szervezett békecsúcson a következő hónapban. Ezt egy amerikai tisztviselő jelentette be vasárnap, bár nem részletezte, hogy pontosan ki fogja képviselni az országot és milyen szinten.

Fico-merénylet: minden párt támogatta a parlament határozatát

Fico-merénylet: minden párt támogatta a parlament határozatát

Egyhangúlag szavazta meg kedden, alig egy héttel a Robert Fico kormányfő elleni gyilkossági kísérlet után a szlovák parlament azt a határozatot, amelyben elítélte a politikai indíttatású erőszakot. A parlament kedden ült össze először a merénylet óta. A kormánykoalíció jelezte, hogy kitart politikai programja mellett.

Helikopterbalesetet szenvedett az iráni elnök

Helikopterbalesetet szenvedett az iráni elnök

Az iráni állami televízió szerint az Ebrahim Raiszi elnököt szállító helikopter leszállása előtt balesetet szenvedett, mentőcsapatok indultak a helyszínre – számolt be a Reuters az iráni állam tájékoztatására hivatkozva. A Fars hírügynökség arra kérte a perzsa ország lakóit, hogy imádkozzanak az államfőért. Vasárnap este arról érkeztek hírek, hogy a kutatócsoport vezetése továbbra is bizakodó, mivel felvették a kapcsolatot a helikopterrel.

Fico-merénylet: a sajtón és az ellenzéken csattanhat a kormánypártok bosszúja?

Fico-merénylet: a sajtón és az ellenzéken csattanhat a kormánypártok bosszúja?

Rendkívüli módon polarizálódott a szlovák társadalom az elmúlt időszakban, egyik oldalon a kormányt támogató szavazók, másik oldalon pedig a nyugatosabb ellenzéki pártok választói állnak. A Robert Fico elleni merénylet akár fel is gyorsíthatja a demokratikus intézmények gyengítésére tett kísérletek ütemét északi szomszédunknál, az ugyanakkor még nem tűnik eldöntött kérdésnek, hogy megindul-e a kormány az ellenzék és a független sajtó ellen, vagy épp a politikai megosztottság enyhítésére törekszik majd. A Portfolio Checklist csütörtöki adásában Czímer Gábor, a szlovákiai Új Szó belpolitikai újságírója volt a vendégünk, akit a Fico ellenl merénylethez vezető politikai folyamatokról, valamint a kialakult helyzet potenciális következményeiről kérdeztünk. Az adás második részében vendégünk volt Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója, akinek a bankszektor és az általa vezetett pénzintézet előtt álló időszak kihívásaival és lehetőségeivel kapcsolatban tettünk fel kérdéseket. Utóbbi interjút a Portfolio Hitelezés 2024 konferencián rögzítettük kedden.

Elismerte a NATO első embere: kudarcot vallottunk Ukrajnával kapcsolatosan

Elismerte a NATO első embere: kudarcot vallottunk Ukrajnával kapcsolatosan

A NATO-tagországok kudarcot vallottak a katonai segélyre vonatkozó, elmúlt hónapokban tett ígéreteik beváltásában, de most már nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyver- és lőszerszállítmányok - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Kijevben, ahová előre be nem jelentett látogatásra érkezett.

Háborús eszkaláció, egyelőre szóban

Háborús eszkaláció, egyelőre szóban

Mégis mi a csuda ütött Emmanuel Macronba? A francia államfő Ukrajnába csapatok küldését belengető mondatai után a fél világ, és egész Franciaország, ezt találgatta. Bármi is volt mögötte, Putyin elnök rögvest jelezte: Moszkva – a maga atomhatalom mivoltában – áll elébe. Mire Macron válasza sem késett: Párizs cseppet sem fél, neki is méretes atomarzenál áll a rendelkezésére. Diplomáciai körökben rég volt példa ennél kevésbé épületes, és főleg ennél veszélyesebb eszmecserére. Ami kérdések tömegét veti fel: mi motiválja Macront, ki miként reagál a nyugati szövetségben, mit szól az egészhez az Egyesült Államok? És leginkább: vajon immár tényleg közvetlen hadviselő féllé válhat-e a NATO?

Zelenszkij szerint támadás érte az Európába irányuló gáz infrastruktúráját

Zelenszkij szerint támadás érte az Európába irányuló gáz infrastruktúráját

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte az ország gázszállító rendszere elleni legutóbbi orosz támadásokat. A politikus szombaton este Kijevben sugárzott videoüzenetében azt mondta, hogy támadások érték azokat az infrastruktúrákat, amelyeken keresztül Ukrajnán át a gázt az Európai Unióba irányítják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.