Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor - jogorvoslati igény hiányában - jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO–DPMNE) nyerte meg az észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, és az elnökválasztáson is a konzervatív jelölt, Gordana Sziljanovszka-Davkova kapta a legtöbb szavazatot.
Ma 16 órakor lejár a kompenzációs, a fővárosi és a vármegyei listák, valamint a területi és az országos nemzetiségi listák bejelentésére megállapított határidő a június 9-ei önkormányzati és nemzetiségi választásra.
Az Európai Unió az oroszok elleni szankciók következő körének részeként azt tervezi, hogy megtiltaná a politikai pártoknak, agytrösztöknek és más csoportoknak, hogy Oroszországtól finanszírozást fogadjanak el – írja a Bloomberg. Emellett most először az orosz LNG-szektort is célba vennék.
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az egyéni jelölteknél a június 9-ei önkormányzati választásra.
A csütörtökön tartott polgármesterválasztás szombat délután véglegessé vált, este hivatalosan is kihirdetett adatai szerint Khan a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a kormányzó Konzervatív Párt által indított ellenfele, Susan Hall 32,7 százalékos szavazataránnyal végzett a második helyen.
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján, mert a közösségi platformokat üzemeltető cég a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében feltehetően nem tesz eleget a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggő, lehetségesen megtévesztő hirdetések és politikai tartalmak kiszűrésével kapcsolatos követelményeknek - közölte az uniós bizottság kedden.
Volodimir Zelenszkij illegitim elnök, erre pedig az ukrán nép is rá fog jönni hamarosan – fejtette ki egy Newsweek által szemlézett interjúban Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. Putyin embere erős utalást tett arra, hogy szerinte az ukránok fogják megbuktatni vezetőjüket.
Humza Yousaf skót első miniszter bejelentette lemondását, miután múlt héten összeomlott a Skóciát kormányzó koalíciós megállapodás a Skót Nemzeti Párt (SNP) és a zöldek között. A pártelnökségről lemondó Yousaf helyébe lépő lehetséges személyekről már meg is indult a találgatás - írja a BBC.
Gordana Sziljanovszka-Davkova, a jobboldali ellenzék jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot a szerdai északmacedón elnökválasztáson, ám második fordulóra is szükség lesz, amelyen a hivatalban lévő, baloldali Sztevo Pendarovszkival mérheti össze az erejét május 8-án.
Mohamed Muiz elnök politikai közössége, a Népi Nemzeti Kongresszus kormánypárt (PNC) jelentős fölénnyel megnyerte a Maldív-szigeteken vasárnap tartott parlamenti választásokat – jelentette a választási bizottság és a média.
Az NBC News felmérése szerint Robert F. Kennedy Jr. független amerikai elnökjelölt a korábbi kutatásokkal szemben nem a demokrata Joe Biden, hanem republikánus riválisa, Donald Trump választási esélyeit csorbíthatja. Bár egy párbajban a mostani felmérés alapján is Trump vezet egy hajszállal Biden előtt, ha a két nagy párt jelöltjén kívül figyelembe vesszük a többieket is, Biden javára fordul meg a verseny állása.
Geopolitikai tétje is van a vasárnapi parlamenti választásoknak a hagyományosan India-barát Maldív-szigeteken, amelynek hivatalban lévő elnöke inkább Kínához közeledne.
Lengyelországban megkezdődött vasárnap reggel a helyhatósági választások második fordulója, a szavazók azokban a körzetekben járulnak az urnákhoz, amelyekben a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.
Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Péntekig befejeződik az értesítők postázása az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választásról; szombaton pedig megkezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.
A szerdai parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben - közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Keményen bírálta Ukrajna partnereit az ország elnöke.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
A Huawei és a ZTE lenne a nagy vesztes.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.