A Google bejelentette, hogy hamarosan megszünteti a 2020-ban debütált VPN-szolgáltatását, miután a felhasználók körében nem volt túl népszerű ez a funkció - írja a hvg.
A Yettel idén befejezi a több mint 4 ezer bázisállomásból álló hálózatának modernizálását, jelenleg a munka 90 százalékánál tartanak. Ez több új szolgáltatás elérhetővé tételére nyitott lehetőséget - mondta Koller György, a Yettel műszaki vezérigazgató-helyettese annak apropóján, hogy 1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven.
A világháló, vagyis a World Wide Web feltalálója úgy látja, hogy a találmányáról ugyan az elkészültekor még nem látta, hogy mekkora változásokat fog okozni a világon, de azt igen, hogy rohamtempóban fog fejlődni. Mostanra világossá vált számára az is, hogy számos előnye ellenére negatív következményekkel is járt a világháló felfedezése. A CNBC-nek három jóslatot mondott a világháló jövőjéről: szerinte AI-személyi asszisztensekkel fogunk kapcsolódni a webhez, valódi tulajdonjogunk lesz az adataink felett és lesznek olyan technológiai óriások, amelyek feldarabolják saját magukat.
Bombázókat röptetett meg Oroszország a NATO országok által körülhatárolt Balti-tenger fölött tegnap, jó eséllyel azt demonstrálva a nyilvánosság előtt, hogy nem igaz, hogy a térség Oroszországtól elzárt „NATO-tó” lett.
A Google visszarendelte heti három irodai napra a dolgozóit az irodába, és átadta a munkavállalókank az első olyan high-tech épületét, amelyet teljes egészében a webes óriás tervezett és épített. A lépésre azért került sor, hogy a dolgozók az eddigi legjelentősebb projektre, a generatív mesterséges intelligenciára összpontosítsanak. Egyes dolgozók azonban azt kívánják, bárcsak az újítások között lett volna tisztességesen működő wifi is.
Elvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt a Vörös-tenger alatt – közölték hétfőn jemeni tisztségviselők.
Előző cikkünkben bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit. Most összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends adatait ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legfelkapottabb témák, hírek a világban és Magyarországon. Mely témák érdeklik legjobban az embereket egy adott idősávban vagy területen, és pontosan mit jelent ez? A Google Trends lehetőséget nyújt a világban zajló dolgok felfedezésére, valamint ha kész kérdéseid vannak, segítséget nyújt hipotéziseid megerősítésében vagy éppen megcáfolásában.
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. március 14-én 18 órától várhatóan 2024. március 16-án 8 óráig a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál nem lesz elérhető, valamint március 14-én csütörtökön az üzletek is a nyitvatartási időnél hamarabb, 18 órakor bezárnak. A karbantartás ideje alatt a 1414-es lakossági és a 1400-ás üzleti telefonos ügyfélszolgálat korlátozott funkciókkal áll rendelkezésre és a várakozási idő is az átlagosnál hosszabb lehet.
Folytatódtak a harcok csütörtökre virradóra a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (IDF) felszólította az ott élőket, induljanak tovább a várostól délebbre található Rafah felé. Mindeközben Katar bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a héten Doha közvetítői szerepét kifogásolta.
Az Egyesült Királyság betiltja a hamis értékeléseket és a rejtett díjakat, így a fogyasztók évente 2,2 milliárd fontot, azaz majdnem ezermilliárd forintot takaríthatnak meg, emellett az új törvények biztosítják majd az árak átláthatóságát - számolt be a hírről The Guardian.
Orosz médiajelentések szerint hétfőn elindul a Ruwiki, a Wikipédia nemzetközi internetes enciklopédia orosz változata – írja a Reuters.
A Wi-Fi Alliance bejelentette, hogy a Wi-Fi 7 szabvány fejlesztése gyakorlatilag befejeződött, és ezzel egyidejűleg elindította a Wi-Fi 7 Certified programot. Ennek célja, hogy az új szabványnak megfelelő eszközök hitelesítést szerezzenek, amely igazolja a kompatibilitásukat. Ez a tanúsítvány garantálja, hogy az eszközök zökkenőmentesen működnek együtt -írja az ipon.hu.
Tavalyhoz képest csaknem kétszeresére nőtt a mobilnet-forgalom az ünnepi időszakban a Yettelnél, a Telekom ügyfelek mobil adatforgalma 2023-ban az ünnepek alatt nagyjából 30 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - közölték a szolgáltatók az MTI megkeresésére.
Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem 500 sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Kínai kémballon egy amerikai internetszolgáltatót használt arra, hogy navigációs adatokat küldjön vissza Kínába - állítja az amerikai hírszerzés a CNN cikke szerint.
Kiegyezett a Google az 5 milliárd dolláros perben, amely azzal vádolta az online keresőóriást, hogy titokban nyomon követte a felhasználók internethasználatát, még privát böngészési módban is.
Itthon nem volt ma kereskedés.
Már öt évnél kevesebbre tippeli a váltást.
Friss tanulmány tárja fel az állapotot.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Nem ideálisak a körülmények.
Keményen kritizálta az interjúban a nyugati partnereit.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.